Keresési eredmény: 8
kedd, 06 október 2015 06:35

Előzetes vizsgálat

Kategória: Hatóság döntése
hétfő, 05 október 2015 12:34

Hirdetményi kézbesítés

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 80. §-a alapján, ha jogszabály másként nem rendelkezik, hirdetményi úton történő közlésnek van helye, feltéve hogy

a) az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik,

b) a jogutód nem ismert,

c) az ügyfél nem jelöl meg kézbesítési meghatalmazottat, vagy

d) a hirdetményi kézbesítésen kívül igénybe vehető egyéb közlési módok alkalmazása elháríthatatlan akadályba ütközik, vagy alkalmazásuk előre eredménytelennek mutatkozik.

 

A hirdetményt a hatóság hirdetőtáblájára ki kell függeszteni, és a hatóság elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján közzé kell tenni.

 

Az ügyfél köteles az első kapcsolatfelvétel alkalmával – a kézbesítési meghatalmazás előterjesztésével együtt – kézbesítési meghatalmazottat megnevezni, ha

a) magyarországi lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkezik,

b) képviselőt nem nevezett meg, és

c) elektronikus kapcsolattartásnak nincs helye.

A kézbesítési meghatalmazott feladata, hogy az eljárásban keletkezett, az ügyféllel közlendő döntéseket és iratokat átvegye, és azokat az ügyfél részére továbbítsa; e tevékenységéért az ügyféllel szemben a polgári jog szabályai szerint felel. Az ügyfél részére szóló és a kézbesítési meghatalmazottal szabályszerűen közölt döntést úgy kell tekinteni, hogy az a meghatalmazottal történt közlést követő tizenötödik napon minősül az ügyféllel közöltnek.

 

Ha a 80. § (1) bekezdés a)–c) pontja szerint hirdetményi kézbesítésnek lenne helye, és a döntés az ügyfél számára kötelezettséget állapít meg, vagy alapvető jogát vonja el vagy korlátozza, a döntés közlésének megkísérlése érdekében kézbesítési ügygondnok rendelhető ki. A kézbesítési ügygondnok gondoskodik az ügyfél tartózkodási helyének megállapításáról és a döntés kézbesítéséről.

Ha a kézbesítési ügygondnok eljárása nem járt sikerrel, a döntést azon a napon kell kézbesítettnek tekinteni, amikor a kézbesítés sikertelenségét a kézbesítési ügygondnok az őt kirendelő hatóságnak bejelenti, de legkésőbb a kirendeléstől számított tizenötödik napon.

Sikeres kézbesítés esetén a kézbesítési ügygondnok a sikeres kézbesítés napjáról és az ügyfél tartózkodási helyéről haladéktalanul értesíti az őt kirendelő hatóságot.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 12. § (8) bekezdése alapján a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény hatálya alá tartozó olyan jogerős vagy fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánított határozatot, illetve környezetvédelmi hatósági szerződést közzé kell tenni, amelynek végrehajtása jelentős környezeti hatással jár.

hétfő, 05 október 2015 12:07

Közigazgatási eljárások

Igazgatási szolgáltatási díj

 

A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (továbbiakban FM rendelet) 2. § (1) bekezdése alapján igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni az 1–4. mellékletben meghatározott eljárásokért.

A díjat – a jogszabályban meghatározott kivétellel – az eljárás kezdeményezésekor kell a kérelmezőnek megfizetnie. A díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot vagy annak másolatát a kérelem előterjesztéséhez mellékelni kell.

 

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Hatósági Főosztály Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárásai során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási számlájára kell átutalási megbízással teljesíteni, vagy készpénz-átutalási megbízással (csekk) postai úton befizetni,  amelynek számlaszáma a következő: 10028007-00335663-00000000. A Közlemény rovatban a megindított eljárás esetén kérjük az eljárás ügyszámát megjelölni.

Újonnan indult eljárás esetén a Közlemény rovatban kérjük az eljárás tárgyát vagy az engedélyezés alá eső tevékenység FM rendeletben meghatározott sorszámát és a tevékenység megnevezését feltüntetni.

 

Illeték

 

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény XIII. sz. mellékletének 1. pontja alapján: ha jogszabály a kérelemre induló környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi közigazgatási hatósági eljárásokra igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg, az alapeljárás illetéke 5000 forint.

 

Az illetéket a Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-01012107-00000000 számú eljárási illetékbevételi számlára kell átutalni.

 

Bírságok és egyéb központosított bevételek

 

Bírságok és egyéb központosított bevételek beszedésére a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10028007-01040030-00000000 számú számlaszáma szolgál.

Jogcím megnevezése

Jogszabályi alap

Eljárási bírság

2004. évi CXL. törvény 61. §

Levegőtisztaság-védelmi bírság

306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 34. §

Nem veszélyes hulladékokra vonatkozó hulladékgazdálkodási bírság

2012. évi CLXXXV. törvény 86. §

Veszélyes hulladékokra vonatkozó hulladékgazdálkodási bírság

2012. évi CLXXXV. törvény 86. §

Zaj- és rezgésvédelmi bírság

284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 26-32. §

Természetvédelmi bírság

1996. évi LIII. törvény 80. §

Komplex (IPPC) bírság

314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 26. §



Tájékoztató az iratbetekintési jog gyakorlásáról, valamint a másolat/kivonat készítésének költségtérítéséről

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy hatóságunk az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 33. §-a szerinti, az eljárás irataiba való betekintés lehetőségét az alábbiak szerint biztosítja:

 

Az iratbetekintésre jogosult személy az iratbetekintésre vonatkozó igényét előzetesen

  1. a betekintést kérő adatainak,
  2. a betekintés jogcímének,
  3. a megismerni kívánt ügyre és annak irataira, iratdarabokra vonatkozó adatoknak (ügyfél neve, ügy tárgya, ügyszám),
  4. a jogosultságot igazoló irat megnevezésének megadásával

írásbeli úton jelentheti be.

 

Az iratbetekintés iránti kérelmet:

  • elektronikus úton (E-papír vagy Cégkapu szolgáltatás útján); KRID azonosító: 124087718
  • ügyfélfogadási időben az ügyfélszolgálatunkon (6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.);
  • postai úton: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály, 6701 Szeged, Pf.: 1048 címen

lehet előterjeszteni. 

 

Az iratbetekintés során az arra jogosult másolatot, kivonatot készíthet vagy - kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében - másolatot kérhet, amelyet a hatóság kérelemre hitelesít.

 

Az államigazgatási eljárásban készített hitelesített vagy hitelesítetlen másolat, illetőleg kivonat illetéke - ha a jogszabály e melléklete kivételt nem tesz - oldalanként magyar nyelvű másolat esetében 100 forint, idegen nyelvű másolat esetében 300 forint. A nem hitelesített fénymásolat illetéke oldalanként 100 forint.

Illetékmentes az a hitelesített vagy nem hitelesített másolat, amely illetékmentes eljáráshoz szükséges.

 

Másolat készítése a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 1. § (2) bekezdésének k)-l) pontjában nevesített alkotások, azaz

  1. k) az építészeti alkotás és annak terve, valamint az épületegyüttes, illetve a városépítészeti együttes terve,
  2. l) a műszaki létesítmény terve,

tekintetében – figyelemmel a Szjt. 18. § (1) bekezdésében foglaltakra – kizárólag a szerzői jog jogosultjának előzetes, írásbeli hozzájáruló nyilatkozata alapján lehetséges.

 

Irányadó jogszabályok:

  1. az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény
  2. az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény
  3. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény
  4. az eljárási költségekről, az iratbetekintéssel összefüggő költségtérítésről, a költségek megfizetéséről, valamint a költségmentességről szóló 469/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet
Kategória: Iratbetekintés

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály

Főosztályvezető: Katona Csaba

 

Környezetvédelmi és Természetvédelmi Osztály

Székhelye: 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11. 

Telefon: 62/680-165

                                                                                 Osztályvezető: Dr. Mader Balázs

 

Hulladékgazdálkodási Osztály

Székhelye: 6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

Telefon: 62/680-165

Vezető: Katona Csaba főosztályvezető

 

Hivatali Kapu: KRID azonosító: 124087718; Rövid név: ATIKTF

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

A környezetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 624/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései alapján területi környezetvédelmi hatóságként vármegyei illetékességgel – a jogszabályban meghatározott kivétellel – a vármegyei kormányhivatal jár el.

A természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 625/2022. (XII. 30.) Korm. rendelet rendelkezései alapján területi természetvédelmi hatóságként vármegyei illetékességgel – a jogszabályban meghatározott kivétellel – a vármegyei kormányhivatal jár el.

A hulladékgazdálkodási hatóság kijelöléséről szóló 124/2021. (III. 12.) Korm. rendelet hatályos rendelkezései alapján területi hulladékgazdálkodási hatóságként vármegyei illetékességgel – a jogszabályban meghatározott kivétellel – a vármegyei kormányhivatal jár el.

Ügyfélfogadás helye:

6726 Szeged, Derkovits fasor 7-11.

 

Tájékoztatás és nyomtatvány hatósági döntések és egyéb iratok elektronikus kézbesítésének lehetőségéről:

Kategóriák